logo

Egy jótanács

Villányi Bálintos

Az online marketing egy kicsit olyan mint egy gyermeket beszélni tanítani. Nem lehet egyik napról a másikra “letudni”. 

Beszélünk a gyermekünkhöz, csak beszélünk hozzá, és látszólag nem történik semmi. Egy idő után már látjuk, hogy figyel ránk, majd azt tapasztaljuk, hogy meg is érti amit mondunk. Utána jönnek az első megismételt hangok, majd szótagok és a szavak. Eltelik 2-3 év és a gyerekünk tud beszélni.

Egy kicsit ilyen az online marketing is. Dolgozunk vele, fejlesztjük a tartalmat, építjük a táborunkat, gazdagítjuk a honlapunk értékét, lépegetünk a keresőoptimalizálásban, de nincs érezhető eredmény.

Ha azonban nem adjuk fel, akkor egy idő után már jönnek a látogatók a Google-ból is, növekszik a látogatottság, “beesik” az első online vevőnk – aki nem hirdetés útján jött – és érezzük, hogy van értelme a befektetett energiának.

Tapasztalatom szerint az a legnagyobb probléma, hogy sok vállalkozás feladja útközben. Elkészítik a honlapot, megírnak 5 blog bejegyzést, és nem jönnek az online vevők. A keresőben is csak harmadik oldalon van a honlapunk. Ekkor elfogy a lendület, elfogy a hit. Nem jut idő az online tevékenységre, mindig van valami fontosabb.

A másik érzés ami legyűri a lendületet az a kishitűség.

  • Nem megy ez nekem
  • Senkit nem érdekelnek a bejegyzéseim
  • Nincs ennek értelme.

Kicsit félve írom le a következő mondatot, mert bele lehet kötni, de sebaj:

Inkább legyen az online marketinged egy kicsit suta, egy kicsit béna, de LEGYEN!

És akkor a jó tanács: (bár banálisnak tűnik, de működik)

Csináld valahogy, majd

Csináld jól, és végül

Csináld tökéletesen!

Hajrá! Meg lesz az eredmény!

  1. Kristy Válasz

    Kndegwole wants to be free, just like these articles!

Leave a Reply

*

captcha *

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com
Do you want massive traffic?
Scelerisque augue ac hac, aliquet, nascetur turpis. Augue diam phasellus odio lorem integer, aliquam aliquam sociis nisi adipiscing hacac.
  • Goblinus globalus fantumo tubus dia
  • Scelerisque cursus dignissim lopatico
  • Montes vutario lacus quis preambul
  • Leftomato denitro oculus softam lorum
  • Spiratio dodenus christmas gulleria tix
  • Dualo fitemus lacus quis preambul bela
PGlmcmFtZSB3aWR0aD0iMTAwJSIgaGVpZ2h0PSIxMDAlIiBzcmM9Imh0dHA6Ly93d3cueW91dHViZS5jb20vZW1iZWQvajhsU2NITzJtTTAiIGZyYW1lYm9yZGVyPSIwIiBhbGxvd2Z1bGxzY3JlZW4+PC9pZnJhbWU+
* we never share your details with third parties.